Hangszerkészítés

Hangszeráruház

Előadóművészet

Oktatás

Népzenekutatás

Eseménynaptár

Kapcsolat

Honlaptérkép

Vissza a kezdőlapra

Aktuális ajánlatok  l  Hangszer modellek/díszítő motívumok  l  Árlista/hangszer rendelés  l  Műhelytörténet  l  Két tanulmány

250 tekerő

"Az ember nem elégszik meg a természet hangjaival. Az ember egy másik világot szeretne megszólaltatni különös, hangkeltő eszközökkel. Nem tudható, hogy emlék, egy régen elsüllyedt világ, vagy az a másik ország, az a túlsó szólal-e meg bennük. Az egyik ilyen különös eszköz Szerényi Béla hangszere, a tekerőlant. Mára elkészült a 250-ik. A 250 tekerőlant nem csak 250 tárgy. Velük együtt Szerényi munkájának eredményeképpen zenekarok, iskolai tantervek születtek, zenei fesztiválok, nagy közös események jöttek létre a minden szellemit - lelkit szétmarcangoló pénz világában. Ezért aztán a muzsikusok úgy kapnak Bélától egy-egy lantot, hogy a fennségesség innenső arca, a zenei szépség az ő kezük által is megjelenjen ebben a teremtett világban. Ehhez a türelmes, kitartó, utat soha nem tévesztő munkához kívánjunk erőt, rontás - ellenálló szívet Szerényi Bélának."

Makovecz Imre (2006. július 12.)

A neves építész, aki atyai barátságban áll Szerényi Bélával, küldte ezt a köszöntőt a "250 tekerő" című eseményre, amelyet ezen sorok írója olvasott fel a rendezvényen. Egyben őt érte a megtiszteltetés, hogy az est házigazdája legyen. A meghívón szereplő Nagy János betegség miatt nem tudott eljönni, ugyanúgy, mint a hangszerkészítő mester felesége, az énekes Kóta Judit. Mindkét esetben a gyerekek betegsége okozta a hirtelen problémát. Borbély Mihály, Havasréti Pál, Lányi György és Szerényi Béla adtak végül koncertet az esten. Virtuóz, innovatív zenélés volt az övék, a terem is kiváló volt, a Történeti Múzeum Gótikus terme nemcsak szép, hanem jól is szól. Szeretem az ilyen koncerteket, baráti léptékű az egész, bár telt ház volt, mégis olyan beszélgetős, laza muzsikálás volt, ez amit nevezhetünk együttlétnek is, a szó teljes értelmében.

250 mesterhangszer elképesztő szám, ami mögött mélyebb jelentéseket vélek felfedezni. Szerényi integratív személyiség, a hagyományt ötvözi a legújabb törekvésekkel. A bársonyi hagyaték örököseként induló hangszerész mester töretlenül folytatta azt a munkát, amelyet Bársony Mihály elkezdett. A fa, amelyet a mester ültetett, Szerényi munkásságában hatalmas lombot növelt, virágzásnak indult. Vertikális értelemben a bársonyi hagyomány mentén a népi kultúra mély gyökereiből merít Szerényi, az egész magyar kultúra tárháza tevékenységének. A vertikális irányban indult növekedés elvitte a hangszer átalakításához mind szerkezetében, mind a hangrendszerében. Térformáját tekintve a kerék köré épül fel a különleges instrumentum, amelyet a hangszer geometriai aranymetszésébe helyez az alkotó. A kromatikus fejlesztések lehetőséget adnak a hangszer irodalmának kiterjesztéséhez. Az elektromos jellegű kiegészítésektől sem riad vissza Szerényi, a piezzókal felszerelt instrumentum helyet kaphat a mai elektronikus hangzásokban is. A hangszerkészítő mester pályájának horizontális jellege is ezt az integratív szemléletet tükrözi. Hangszerkészítő mesterként kiváló, hangszerei világszerte keresettek. Emellett kiemelkedő interpretátora hangszerének, mostanában a Nagy János által fémjelzett FSCO-val koncertezik. Lényegében minden jelentősebb népzenei formációban megfordult, számtalan lemezen játszott. A kitűnő hangszerész és muzsikus egysége egy, a Monteverdi korában  és azelőtt ismert attitűdöt mutatnak meg, az előadó, a szerző és a hangszerkészítő egységét, akik együtt keresnek akusztikai jelenségeket, a készülő művekhez, előadásokhoz modifikálják a hangszereket. A hangszerek változékonyságának és innovatív jellegének a kora fejeződött be ebben a korszakban.

A műkedvelő széles spektrumból merít. Minél tágabb a merítés, annál zavarosabb az eredmény, különálló részek minden képzeletet felülmúló összevisszaságban kerülnek egy alkotásnak nevezett halmazba. Az elhivatott és ihletett alkotó, bármely széles módon merít, bármilyen tágan épít be elemeket művészetébe, az eredmény koncentrált, szerves produktum lesz. Az ihletettség állapot, amelyben a művész a felhasznált elemeket mindig az alkotás szempontjából értelmezi újra, egy új összefüggésben határozza azt meg. És ez az összefüggés maga a műalkotás belső kohéziója. Szerényi Béla nagyon, szokatlan mértékben széles spektrumban és mélységben merít. De, mint ihletett és elhivatott alkotó megteheti, az eredmény mindig szerves műalkotás. Legyen szó iparművészetről, a vizuális zenéről, azaz a hangszerek készítéséről vagy a muzsikálásról. Szerényi Béla hangszertörténeti, népzenei kutatásai is jelentősek, a tekerő és az azzal kapcsolatos kulturális emlékeket tárja fel. A szerző ilyen jellegű tudományos igényű munkái a Dél-alföld falvakban kezdődtek, valós kapcsolatokból, tapasztalatokból indulva. A személyes tapasztalatok, kontaktusok beépültek Szerényi művészetébe, amikor jazz-t játszik az FSCO-val, amikor Bartókot vagy Bachot „teker”, akkor is ott van mindez az időtlen örökség. És ugyanúgy a piezzos, jazz tekerőktől egészen az autentikus, népi hangszerekig ott rajzolódnak a modern formák mögött a Dél-alföld vizuális identitása.
 

Gesztus volt, amikor az egyik darab után, a tapsot követően megköszönte édesapjának minden segítségét, megkérte, hogy álljon fe és őt is megtapsoltuk. Számomra mégis az est csúcspontja az volt, amikor egy darab után Szerényi Béla bemutatott a közönségnek egy vak fiút, aki tekerőzik, pár szót beszélt a sorsáról, elmondta minap rúgták ki munkahelyéről, a világtalanság okán.
Majd Szerényi levette magáról a tekerőt átnyújtotta: használd, mostantól a tied. Egy másik mesterhangszer is ugyanilyen módon talált gazdára ezen az estén. Nem volt ebben fullasztó pátosz, elengedte a hangszert, mint a pillanatot is.

Domonkos Máté, a Hangszer és Zene Magazin főszerkesztője
Fotók: Somoskövy Béla

A történet talán ott kezdődik, hogy Tiszaalpáron meghalt Bársony Mihály (1915-1989) az utolsó hagyományőrző tekerőkészítő, tekerős, klarinétos, citerás. Én akkor érettségiztem az Árpád Gimnáziumban, átjártam az Óbudai Zeneiskola akkor még a világon egyedülálló alkotóközösségébe, és jártam az Alföld középső részét tekerő után kutatva. Szegény édesanyám riadtan figyelte, hogy más hasonló korú fiú pucér nőkkel díszíti a szobáját, az enyémben öreg tekerősök sorakoztak….

Szóval meghalt Mihály bácsi, és a családja rám bízta azt a páratlan néprajzi értékű hagyatékot. Hogy miért, azt ma sem értem. Honnan látta meg Mihály bácsi abban a fiatal gyerekben a lehetőséget? Vannak dolgok, amit szóval nem lehet elmondani.

A többi tekerőssel is így jártam. Mindegyiket én láttam utoljára….Mindíg örököltem….Szavakat, képeket, hangokat, mozdulatokat….Aztán később én tanítottam meg Mihály bácsi unokáját tekerőzni, és én is készítettem neki hangszert.

Meghalt Mihály bácsi, és nem volt hangszer, pedig az emberek szerettek volna tekerőzni. Én akkor már a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképző Iskolájában tanultam a hegedűkészítést. Énektanár akartam lenni, de az én drága villamosmérnök apukám azt mondta: Ha már mindenáron ezzel a művészkedéssel foglalkozol, legalább legyen tisztességes szakma a kezedben! Lett… És ki gondolta volna, hogy néhány év múlva ez a szakma a Magyar Hangszerész Szövetség elnökévé választ! (Egy népi hangszerkészítőt!! – mert persze egy pillanatig sem csináltam hegedűket, rögtön a tekerőnek ugrottam – ez egy kicsit olyan, mintha a Zeneakadémia rektorának egy dudást neveznének ki)

A muzsikálás szinte magától jött. 1989-ben harmadmagammal megalakítottuk a Magyar Tekerőzenekart, amelyben 12-15 muzsikus dolgozik azóta is.

Aztán jött a Bokros zenekar, ahol olyan „klasszisok” kerültek össze, mint a Téka tagjai (Lányi Gyuri, Havasréti Pali), és a Vujicsics alalpítója, Borbély Misi.

Jártuk (járjuk) a világot. Amit „keresünk”, abból lemezeket csinálunk, kiadványokat készítünk. Az elmúlt 15 év azt mutatta meg, hogy a Tekerőzenekar megerősítette a hangszer magyarországi hagyományát, a Bokros zenekar pedig olyan művészi szintre emelte, amely kibontotta a tekerőben lévő lehetőségeket.

Néhány éve együtt dolgozom Nagy János zeneszerző-zongoraművésszel, először a református dallamok feldolgozásaival kezdtünk, majd azóta más formációkban is együtt muzsikálunk. Hihetetlen kihívás a kortárs zenében és a jazzben is megfelelni. Nem csak muzsikusként, hanem hangszerkészítőként is. Egy csomó olyan hangszerfejlesztési ötlet született, ami ezek a zenei inspirációk nélkül nem jött volna létre. Persze, ha jól belegondolunk, a régi korokban ez természetes volt. A barokk idején Bach kortárs zeneszerző volt, aki kortárs hangszerkészítőket inspirált műveivel, és azokat kortárs muzsikusok adták elő…Csak manapság hiányzik ez az elengedhetetlen együttműködés.

Közben szaporodtak a népzenei iskolák, műhelyek. Nem volt tanterv. Megírtam. Nem volt oktató anyag. Csináltam. A Zenetudományi intézetben ott porosodtak a régi gyűjtések, a tekerős anyaghoz nem igazán mertek nyúlni. Írtam néhány tanulmányt a hangfelvételek értelmezéséről, a helyes lejegyzésről, stílusjegyekől. Ma már a zeneiskolai tanulók is tudnak stílusosan muzsikálni.

Igyekeztünk közösségi alkalmakat teremteni. Hosszú évekig működött a Kolossy téren a tekerős klub. Hétvégi találkozókat, nyári táborokat szervezünk az ország legkülönbözőbb pontjain. Manapság ez így néz ki:

Az évet Pomázon kezdjük májusban. (Itt tanítok tíz éve. A klasszikus tanszakok mellett népzene és jazz tanszak is működik zseniális művésztanárokkal. Az igazgatónő fantasztikus! Ez egy külön történet). Pomázon az iskolai oktatás a központi téma, tekerősök versenyével, zeneiskolai koncertekkel.

A következő alkalom nyár elején Szentesen. A szentesi strandon, a varázslatos Széchenyi-ligetben, a Kurca partján tartunk tekerős tábort. Elmondhatatlan…Szentesnek valami egészen különös aurája van, tele „furcsa” emberekkel, megmagyarázhatatlan jelenségekkel. Nem csoda, hogy ezen a környéken maradt meg a tekerő.

A nyár végén folytatjuk a találkozókat Szent István ünnepe után, a dudásokkal közösen.

Szeptemberben - Mihály napkor - Tiszaalpáron, Bársony Mihály falujában gyűlünk össze. Ez úgy kezdődött, hogy a jó alpáriak 1996-ban saját erejükből egy életnagyságú bronz Árpád szobrot avattak az árpád-kori földvárban. Engem oda meghívtak muzsikálni. A színpadon azt találtam mondani, hogy jó-jó egy ilyen zenélés, de sokkal jobban szeretnék egyszer egy igazi kukoricafosztást kimuzsikálni úgy, ahogy a régi tekeősök csinálták. Rákövetkező évben csörgött a telefon: Béluskám, megérett a kukorica!

Azóta minden évben Mihály napkor összegyűlünk az újfalusi nyugdíjas klubban, letörjük Bársony Rózsáék kukoricáját, lovaskocsival behordjuk, fosztjuk, aztán elfogy a jó birkavacsora, kezdődik a bál. Másnap mindkét templomban tekerős mise!

Novemberben, András napkor Keszthelyen zárjuk az évet. Keszthelyen működik az ország egyik legkitűnőbb magániskolája, a Család Iskola. Egy tündéri házaspár, Keszeyék vezetik. András napkor összegyűlünk a nyugati végváriakkal, és Adventbe fordítjuk az időt….

Ugyan ilyen közösségteremtő alkalmakat vezettem be hangszerkészítő kollégáim között. Rengeteg hangszerkiállítást szervezünk (Nemzeti Galéria, Történeti Múzeum, Kaláka Fesztivál, Kapolcs stb.), ahol kifejezetten az együttlét, a muzsikus-hangszerkészítő kapcsolat a lényeg. Megújítottuk a minősített mester(arany és ezüstkoszorú) címek odaítélését, mert addig fűnek-fának osztogatták, és rettenetes nehézségek között igyekszünk védeni az egyébként istenáldotta tehetségű, de saját hazájukban semmire sem becsült magyar hangszerkészítőket.

Néha úgy érzem, szinte lehetetlen ennyit dolgozni. De persze azt is tudom, hogy az egyik feladat hogyan függ össze a másikkal. Ráadásul…hát mit csináljak….szeretem…
 

 
És nagyon kell hozzá egy csodálatos család: szüleim, nővérem, feleségem, Jutka, aki igazi alkotó társam is, és a fiaim, Bélus (aki IV. Béla a családban) és Domokos. A legtöbb teher persze Jutka vállán nyugszik, aki kitűnő feleség és anya módján (sajnos ma már ez is ritka, mint a fehér holló) tartja össze a családi fészket, miközben apa röpköd ide-oda.